Lightos poszt, inkább közérdekű infókkal, mert az elmúlt két napban rengeteg baleset történt – előzzük meg inkább, ha lehet! Mert persze, tudjuk, hogy bezzeg még ötven éve ez csak egy vidám tavaszi nap lett volna, és hogy ami novemberben lefagyott, azon még februárban is korcsolyázni lehetett, de azért legyünk őszinték: ez már nem az… Tovább »
Hogyan közlekedj a jeges utakon balesetmentesen? – 5+1 tipp!
Lightos poszt, inkább közérdekű infókkal, mert az elmúlt két napban rengeteg baleset történt – előzzük meg inkább, ha lehet! Mert persze, tudjuk, hogy bezzeg még ötven éve ez csak egy vidám tavaszi nap lett volna, és hogy ami novemberben lefagyott, azon még februárban is korcsolyázni lehetett, de azért legyünk őszinték: ez már nem az… Tovább »
Egészen meg vagyok rendülve. Valahogy ezer síkon, ezerféle kép és mondat villódzik az agyamban a felfoghatatlan buszbaleset óta – a megrázó képek, az egyre frissülő adatok, a magukba zuhant gyerekek és a gyászoló szülők képei… Amelyeknél csak az borzalmasabb, amikor egy-egy bejegyzésben újabb fotó és név kerül a 16 áldozat eddig fátyoltakarta, ködfedte alakja… 
Két közepesen rosszkedvű poszt után tegnap belekezdtem egy harmadikba, hazafelé gondolatban már éppen a bejegyzés felénél jártam, amikor rájöttem, hogy nem stimmel ez. Hiszen éppen azért indult a blog, hogy a fejemet a mocsár fölött tartva még a legtrogyább napokon is kapjak levegőt, napfényt és új távlatokat – ehelyett mindjárt magamat, jobban mondva még a… 
… avagy ennyit az újév első tervéről! Érdekes, hogy bár személyiségünkben eltérőek és mindannyian egyediek vagyunk, bizonyos vonásainkban mégis nemzetenként hasonlóságokat mutatunk. A sztereotípiák szerint a japánok precízek, az olasz lazák, a spanyolok szenvedélyesek, a németek pontosak, a britek ehetetlen kajákat főznek. Öhm… én csak hallottam… 😉 De döntse el nyilván ki-ki a maga… 
Biztos te is ismered azt az érzést, amikor reggel halál kómásan épp csak mászol egyik metrótól a másikig, aztán metrótól villamosig, préselődsz a tömeggel, nemhogy könyvet, de a telefonodat sem tudod elővenni, pedig csörög, hív valaki, fel kellene venni. Kaparászol a zsebedben, ráz-rángat a villamos, mindenki rád tapad, nyomakodnak az emberek, megfulladsz a sáltól,… 
Te is hajlamos vagy puszta jószándékból beleszólni mások életébe? Csupán segítő kedvességgel, szeretetteli odafordulással akár bele is tiporni mások érzéseibe, gondolván, majd milyen jól segítesz neki, hadd legyen neki is ugyanolyan jó, mint neked…? Mármint, mennyire…? Miért, neked milyen jó? Neked mi tökéletes? Tényleg minden ízében azt az életet éled amit másnak is bármikor… 
Érdekes beszélgetésbe futottunk bele pár hete a Párommal, s már megint az világlott ki, hogy elég nagy a zavar azzal kapcsolatban, hogy milyen nő legyen a nő, ha már anya…. Mennyire legyen szexi, mennyire legyen visszafogott? Mi a sok a férfinak, mi a sok a nőnek? A városban autózás közben a fenti óriásplakát jött velünk… 
Tudod, hogy mennyi 730 gramm? Mondjuk akkora, mint egy 6 hetes kiskutya… Esetleg, mint egy női táska – üresen. Gyakorlatilag még annyi sincs, mint egy házi jellegű, vasárnapig friss kenyér súlya. Persze én pontosan tudom, hogy mennyi 730 gramm: éppen akkora, mint a Kicsi volt újszülött korában. Ekkora súllyal és 32 cm-es hosszúsággal jött világra… 
Egyik reggel – mint minden reggel – épp csak átszaladtam a Móriczon lévő narancssárga aluljárón. Körülöttem százezer zombi nyüzsgött, metróból ki, metróba be, szórólaposok, eső elől elbújó hajléktalanok, kedvetlen jegyellenőrök és hosszú végtagjaikat nyeglén dobáló, életunt középiskolások rohantak az elhagyott percek és az éppen lekésett teendők után. Én még éppen jókor jó helyen voltam, pont… 