Az biztos, hogy minden évben rám talál az októberi hideggel és egyre rövidebb nappalokkal együtt a mogorvaság és a begubózás – ők összetartó, jó testvérek, még véletlenül sem jön egyszerre csak egyikük, ha valamelyik feltűnik a színen, akkor biztos lehetek benne, hogy rövid időn belül ott lesz az egész banda, sőt, hozzák a rokonokat is szemerkélő eső, csípős hajnali szél és családi takonykór személyében. Hiába, látszik, hogy öregszem, mert idén már előre túráztattam magam, készültem vitaminokkal, mozgással, vidám színű sálakkal, hogy én majd most de megmutatom… Hát, nem, ők mutatták meg. Magukat, és ezzel együtt az én morcabbik felemet. Szerencsére azonban megérkezett a megmentő, sőt, egy egész felmentő sereg a sütőtökök személyében, akik a zöldségespultokon a maguk élénk narancsárgájukkal már látványban is vidítanak, életenergiát, vidámságot, mosolyt hoznak, no, meg finom ízeket, amelyeket fel kell fedezni, minden évben meg kell találni újra – a hozzájuk kapcsolódó emlékekkel együtt.
Szeretem az idényekhez kapcsolódó zöldségeket és gyümölcsöket, mert hagyományokat teremtenek, segítenek nekünk forgatni az idő kerekét, megmutatni, hogy ismét tovább léptünk, máshol tartunk, mint néhány hónapja. Felkészítenek a változásra, jelen vannak a maguk megszabott néhány hetében, s amikor elköszönnek, hátrahagyják a következő ősz, tavasz, nyár ígéretét, s az új találkozás kellemes várakozását, önzetlenül adják át helyüket a következő gyümölcsöknek, hiszen tudják, most máson van a sor, hogy táplálja az itt élőket. Most más tápanyag kell, más vitaminokra van szükség, más színek, más illatok ideje jött el.
Az augusztus nálunk mindig a dinnyéről szól, a szeptember a szőlőről, az október viszont néhány éve a sütőtök hónapja. Kisgyermekként nem szerettem, olyan ízetlen volt, és olyan felnőtt valami, s ahogy a sóskát is utáltam hivatalból, meg a brokkolit, úgy utasítottam el a szó szerint mosolygós sütőtökszeleteket is. Elvárásokkal voltam felé, hiszen édesnek kellene lennie, ha már ilyen parádés színt és külsőt kapott, és lédúsnak, hiszen a külseje is azt ígéri, s mikor egyszer megkóstoltam, szörnyű csalódottsággal fogadtam a sütőtök testes, jellegzetes ízét, ami sem gyümölcsnek, sem zöldségnek nem volt besorolható akkori önmagam számára. Néhány éve azonban egy kedves barátom megkínált vele, és rájöttem, hogy ez oltári finom! Hiszen ez az ősz sárgadinnyéje! Hiszen ez jó, tápláló, sőt, gyönyörű zöldség. Vagy, hát, sárgaság, de kicsire nem adunk! 😉
Egy ideje némi cselt is viszek a sütésébe: egészen finom szemcséjű sóval vékonyan megszórom sütés előtt a tökszeleteket, így még jobban kijöhet az íze, valódi mannává emelve ezt az egyszerű ételt.
A tegnapi örömforrásom az éves első sütőtöksütés volt. Gondosan kiválasztottam egy sem túl nagy, sem túl kicsi darabot, előkészítettem, megsóztam, és tepsire téve az előmelegített sütőbe tettem. Még dolgom volt a konyhában, mosogattam, tettem-vettem, a Kicsi közben mellettem rajzolt, a mosogatást túlharsogva szavalta az aktuálisan tanult verset, még csak hat óra volt, de már töksötét, és akkor…. akkor megszimmantottuk a sütőtök illatát. Édeskés, bájos, hívogató, otthont teremtő illat, egy finom vacsora és egy meleg, szeretettel teli otthon … hm… illúziójával? – Elgondolkodtam. Nem, nem illúziójával. Ígéretével és megvalósulásának bizonyosságával. “Érzed, Anya, te is? Mindjárt kész! És akkor majd lakmározunk belőle!” – mondta lelkesen a Kicsi, ragyogott a szeme, mert imádja a hasát, meg azért is, mert együtt készítünk valamit, ami jó, finom, (biztosan ehető – azért a Cinikus sosem alszik…), és ami az előző néhány ősz szeretetét hozta vissza újra.
Nem veszek több szőlőt idén. Hiába imádom, tudom, hogy poshadt mind. Elmúlt az ideje.
Megengedem ennek a hideg ősznek, hogy megérkezzen, sütőtököt hozzon, és teát és paplant és taknyot is, ha muszáj. Visszatér még az a finom meleg nyár, fényes napsütés és meleg, amitől minden tavasszal azt érzem, hogy igen, végre megint élek. Nem duzzoghatok mindig az őszre. Nem lehetek rá mogorva. Ha ő a sütőtököt tudja adni, a színes faleveleket és a séta nélküli, begubózós estéket, akkor elfogadom. És megköszönöm…
(Kép: gizmondo.com)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: