… avagy, jövőre is sok ilyen vidám, tartalmas, vicces percet kívánok magunknak… 🙂
7 + 1 pici szösszenet, amolyan intim pillanatképek – mert vannak momentumok, amelyeket érdemes megőrizni… És végső soron ilyen puzzle-darabkákból állnak össze a mindennapjaink…!
1.
Ő: Szerinted Marilyn anyajegye igazi volt?
Én: Nekem is ugyanott van. Persze, hogy igazi. Az enyém is.
Ő: Tudom, azt már próbáltan lenyalni…
2.
Ő: Te tudod, mit mondanak igazából a kismacskák?
Én: Na, mit?
Ő: Hát, azt, hogy mááááj, mááááj….!
Én: Te gyogyós vagy… de amúgy tényleg azt mondják… Máj…
Ő: Vékonyabb hangon mondjad, ügyesen…
Én: Máááááj…?
Ő: És tényleg nyávog vékony hangon, a szemeit meg becsukja hozzá, mint az igaziak… Ejj, te gyerek!
3.
Én: Aha, szóval most meg ezt mondod, hogy álmaid munkahelye, meg áradozás, meg mittudomén. Mikor én mondtam, akkor meg kiröhögtél és közölted, hogy egy munkahely nem babazsúr, egy felmondás meg nem ballagási meg érettségi bankett és ne bőgjek utánuk. Akkor hogy is van ez…?
Ő: Nem tudom… Mi van hogy?
Én: Hát, hogy a felnőtt ember szavának súlya van, meg ilyen hülyeségek.
Ő: Ez nem hülyeség.
Én: Jó, nem hülyeség. De akkor is… Miért van az, hogy egyik nap nagy hangon, nagy hévvel mondunk valami bazi nagy igazságot egymásnak, amiről aztán pár hét múlva mi csináljuk épp az ellenkezőjét…?
Ő: Nem tudom. Hogy mi mennyi hülyeséggel tömjük mi egymás fejét…! Én úgy szeretlek…!
4.
Én: Szép álmokat, Szerelmem!
Ő: Hmhmhm hmhm…
Én: Ööööö… Szívesen…
Ő: És érti… Hmhmhm…
Én: Én is szeretlek…
5.
Kicsi: Te, Anya – te tudod, hogy mekkora a Hézuska?
Én: Nos, sajnos még nem láttam… Tudod, nem szabad leskelődni utána… Miért, te mit gondolsz, mekkora?
Kicsi: Ó, hát, ha láttam volna már a kis testét, akkor nem kérdezném meg!
6.
Én: Tornázom egy kicsit, erősítek.
Ő: Ne már, most akarsz nekiállni? Azt hittem, megnézzük a filmet.
Én: Jó, akkor odabújok, nézzük meg a filmet.
Ő: De miattam ne csináld, akkor tornázz nyugodtan.
Én: De nem, inkább bújok, jó bújni, főleg, ha még kéred is…
Ő: Te nem is szeretsz, csak meg akarsz felelni… Ne akarjál nekem megfelelni… Na.
Én: Persze, hogy meg akarok. Te is meg akarsz felelni nekem. Néha nehéz. De hát, ettől is szeretjük egymást. Hogy fontos, hogy mi a jó a másiknak, hogy számít. Na. Amúgy meg ez a világ legnagyobb paradoxonja. Most vagy megfelelek, és akkor nem tartom be, amit kértél, vagy betartom, amit kértél, nem-megfelelek, akkor meg morc vagy.
Ő: He…?
7.
Ő: Nézd, pin@szoknya…!
Én: Nemtom, be van dugulva az orrom.
Ő: …?!
Én: Mondom, hogy be van dugulva az orrom. Nem érzem.
Ő: Mondom: szoknya! Kilátszik a csajnak mindene…!
Én: Jaaaa,úgy értettem, pin@ szag van..!
+1
Ő: Ne nyávogjál már, hogy más írhat, te meg nem írsz – írjál te is, ha nem bírsz magaddal!
Én: Nem bírok magammal, igen – de miről írjak…? Amit meg kellene írni, ahhoz még kevés vagyok, azt még elő kell készíteni… Hülye témák…
Ő: Hát akkor írjál rólunk, írd le a beszélgetéseinket, a napjainkat, meg ami foglalkoztat!
Én: Jóvanakkor.
Ő: És szeretlek. Te is szeressél!
Én: De, hát, itt szeretlek!
Hát, ez a kedves pillanat volt a blog fogantatásának időpontja – amelyet, persze, pár hónapos várakozás, majd rövid vajúdás követett – és egy felfokozottabb hangulatú estén meg is született itt, a billentyűzetem apró kockáin! Köszönöm, hogy itt vagytok, követitek, olvassátok, megosztjátok! Gyertek ide gyakran, beszélgessünk tovább! 😉 BÚÉK, minden kedves Olvasónak!
(Kép forrása: saját, vintag.es, pixabay.com)
Kommentek